menu close menu

A csillag szépségszalon fodrászai

Gulya Karolina

Gulya Karolina - mesterfodrász



Gulya Karolinának hívnak. A fodrász szakmával gyermekkorom óta szimpatizálok. 2006-ban felnőtt fejjel döntöttem úgy, hogy ideje lenne megszerezni papírra is a „belépőt” a fodrász mesterség varázslatos világába.

Gyakorlati éveim alatt a szakma kiválóságai voltak a mestereim, megalapozván ezzel a kellő szakmai és emberi hozzáállásomat is. A Csillag Szépségszalonban 2012-től vagyok egy szuper kis csapat tagja vagyok, ahol az első perctől kezdve befogadó, kompromisszum kész kedves és nem utolsó sorban kiválóan képzett szakemberek és EMBEREK társaságát élvezhetem nap mint nap.

A mi szakmánkban hihetetlenül nagy a lehetőségek tárháza. Folyamatosan van módunk a képzésekre amivel az évek alatt megalapozott szakmai „repertoárt” csak bővíthetjük. Számomra a vendégeim elégedettsége, visszatérése a jelzőfaktor, éppen ezért tartom fontosnak, hogy minden olyan képzésen részt vegyek, amely a szakmai fejlődésemet szolgálja.

Célom, hogy a te igényeidet sikeresen tudjuk ötvözni az én szakmai tudásommal, tapasztalatommal.

Tevékenységeim

  • Vágás ( női, férfi, gyerek ) Alkalmi frizurák, szárítás.
  • Festés piacvezető alapanyagokkal
  • hagyományos hajfestés
  • melír
  • satír
  • panelfestés
  • ombre
  • divatfestések
  • Ősz haj visszapigmentálása (uraknak)

Hajhosszabítás hőilleszéssel


Hajhosszabítás hőillesztéssel


A hőillesztés tincses hajhosszabbító-dusító technika: A hőillesztés során a saját hajat elsőször apró tincsekre bontjuk, majd tincsenként hozzáillesztjük a vendéghajat, és végül egy hőre kötő keratin anyaggal rögzítjük a tincseket, így gyönyörű hosszú frizurát kapunk. A keratin teljes mértékben haj és fejbőrbarát ragsztóanyag. A hőillesztésées hajhosszabbításhoz elegendő 10cm-es saját haj, így ez a hajhosszabbító eljárást ajánlott rövid hajú hölgyeknek is. Hajdúsításként és hosszabításként is szinte észrevehetetlen, tökéletes megoldás.


Ultrahangos hajszerkezet javítás

Ultrahangos hajszerkezet javítás

  • Savas samponnal történő mosás. (Ez a művelet a hajszerkezet megnyitásáért felel.)
  • Speciális hajmaszk felvitele
  • 10-20 perc hatóidő
  • Ultrahang és infrafény segítségével az anyagot a hajszál belsejébe juttatom
  • Öblítés
  • Stabilizálás, szárítás

Eredmény: A hajszerkezet rugalmasabb, robosztusabb, stabilabb, 3 havonta javasolt a kezelés



Telefonszámom: 0630-530-7780



















































Hajfestés szigethalom

Az otthoni hajfestés következményei

Bizonyára te is kedves vendég választottad már az otthoni hajfestést.

Az ok mindegy

  • Nőből vagyok, most azonnal új haj kell
  • Nincs pénzem fodrászra
  • Nincs időm fodrászra
  • Feketéből szőke szeretnék lenni, de tuti nem csinálja meg a fodrász, majd én megcsinálom
  • PMS-em van
  • Egyszerűen csak

Ezer és egymillió ok van, eddig rendben stratégia és tematika szerint. Bemész a drogériába, nézed a dobozokat… világsztárok vigyorognak a dobozokon, mert megérdemlik. Te is megérdemled ezért megveszed. Legyen egy közepes árfekvés: 1800.-/db.



Megvan a kincs, izgatottan hazaindulsz. Boldog vagy már most, hiszen estére te leszel a Gabi Solis a született feleségekből. Otthon befogod a férjed hajat festeni, de nem akarja. Vicsorogsz egyet és máris akarja! Szerencsétlennek már a doboz nyitása és a kesztyű felvétele is főműsor idős mutatvány. De te eltántoríthatatlan vagy. Festi a hajad… már 15 perce. Első balhé, húzza a hajad, béna, hideg a festék… Fürdőszobának, ruhádnak annyi. Szegény nem fodrász hanem asztalos, autószerelő, ügyvéd. Nem baj, a fele kész 45 perc alatt felkente de elfogyott a festék!



Apa kesztyű le, kocsiba be, drogéria. Szerencsementes emberünk munkás ruhában 240-es vérnyomással áll a drogériában... életében először. Hol a haj festék? Hogy is nézett ki a doboz? Szerencsés esetben nála van. Siker! Az eladó jön és segít. Urad végre hajtja a komoly feladatot.



Azt hiszi vége a megpróbáltatásainak és Play Stationözhet, közben telefon: Hozz 2 db-ot, hogy tuti elég legyen. Eddig 5400.- plusz üzemanyag plusz idő plusz idegeskedés és a válásról ne is beszéljünk amit fontolgatsz. Urad csúcsidő alatt otthon. Ráhúzol az eddigi 50-60 percre még 40-et, hogy biztos befogja. Lemosás. Fürdőszoba Game-Over!



Rájössz, hogy ez nem is olyan színű mint a dobozon. Beleszárítasz. Már nem is bízol abban, hogy úgy fogsz kinézni mint egy született feleség! Elvált feleségnek érzed magad! Mert sötét, világos, a töve sárga a vége kék, bezöldült stb. Sajnos behamikáztad a dobozon szereplő 20 év körüli vagy 50 körüli de 20-ra retusált modell digitálisan tervezett hajszínét



Valószínűleg, ilyen szín nincs is. Te azért megpróbáltad. Még mindig állsz a tükör előtt, nézed magad. Úgy nézel ki mint egy shetlandi póni. Férjed vígasztal, nem olyan rossz. Dehogynem! Aztán kínodban takarítasz és hívsz időpontért.



Igaz kicsit viccesre vettem a figurát, de hidd el hetente találkozom, ehhez hasonló esettel. Ezeknek a termékeknek jó a propagandája, mert megvetted. Ezzel nincs is baj ha értesz hozzá. Viszont a festékes dobozban nincs szakmai elmélet, kellő anyag és haj ismeret.



Mielőtt bárkiben ellenérzéseket keltenék leszögezném, senki kedvét nem akarom elvenni a hajfestékek otthoni használatától, hiszen az esetek sok százalékában az egyszerű festés sikeres. A termék ugyanolyan jó mint a professzionális anyagok. De nem véletlenül külön szakma a miénk.



Nekem fodrászként is okozott és okoz a mai napig meglepetést egy-egy szín vagy egy-egy reakció a vendég haján. Nincs egyforma haj, nincs egyforma receptúra. Véleményem szerint, NE kísérletezz otthon, többet ártasz vele. A fent írtaknak tükrében fordulj hozzám bizalommal, akkor is ha esetleg, nem vagy fodrászhoz járós, telefonon is segítek.



Kérlek kb. egy héttel a kívánt időpont előtt jelezd jöttöd!